Ismerjen meg minket:

Az ORT-TOPÁN Bt. egy családi vállalkozás, amelyet Megyaszai Sándor és felesége, Márti alapított 1993. március 18-án. A férj, aki szakmai irányító és ügyvezető, 1973 óta dolgozik, mint ortopédcipész. A gyakorlati munkát egy nagy gyógyászati gyárban kezdte és mellette még tovább tanult. Itt sajátította el a kaptafafelmérést, ami az ortopéd cipőkészítés alapja..

 
1979-től egy szövetkezetben dolgozott, ahol már személyesen foglalkozott a beteg emberekkel. Négy évig csak cipőméretet vett a fájós lábakról és a kész cipőket adta át a megrendelőknek. 1983-tól már a levett méret után ő készítette a kaptafát, ami alapján legyártották a cipőket. Itt gondolt először arra, hogyha ennyi munkája van, talán saját vállalkozást kellene alapítania. 1988-ban azonban az első munkahelye visszahívta művezetőnek, mert már a szakmában is elismerték a munkáját.
 
1990 új lehetőséget hozott a vállalkozások számára, ezen belül az egészségügy területén is. Eleinte egy másik vállalkozónál dolgozott, amíg annyi tapasztalatot és pénzt sikerült összegyűjtenie, hogy végre saját céget alapíthasson. Feleségét, Márta asszonyt is sikerült meggyőznie, hogy ha lassan is, de biztos megélhetésük lesz, ha a minőségre és a személyes, családias kapcsolatra törekszenek a megrendelőkkel. Ha ők elégedettek, akkor szívesen ajánlják az ORT-TOPÁN Bt.-t ismerőseiknek, betegtársaiknak.  
1993. október 10.-én nyitotta meg kapuit az ORT-TOPÁN Bt. Csinszka utcai műhelye. Míg Sándor a méretvételezést és az anyagbeszerzést intézte, addig Márta asszony hatékony irányításával folyt a mindennapos munka a néhány alkalmazottal. Sándor és Márta esténként mindig megbeszélték az aznap történteket és a másnapi tennivalókat.
A szorgalmas munka meghozta az eredményt és hamarosan megfelelőbb helyet kellett keresniük. Ekkor gondoltak arra, hogy egy GYÓGYCENTRUMOT kellene létrehozni, ahol több egészségügyi szolgáltatást lehetne nyújtani. Az emberek örültek, hogy itt a XVI. kerületben is van már ilyen lehetőség, és nem kell beutazniuk a városközpontba. Egyre többen kerestek más gyógyászati termékeket is, ezért nyitottak egy kis boltot a műhely mellett.
1998. Július 15.-én nyitotta meg kapuit ez az új, korszerű épület, ahová a mozgássérültek is kényelmesen be tudnak térni.
Az ORT-TOPÁN Bt. szolgáltatásain kívül még ortopédiai,- rheumatológiai,- belgyógyászati,- rehabilitációs szakrendelések is igénybe vehetők. Egyenlőre még csak privát alapon.  
  Tervezik még, hogy gyógytornával, gyógymasszázzsal és gyógypedikűrrel bővítsék a lehetőségeket.
     
Méretvételi helyeink és időpontjai:
A gyógycentrumban (Budapest, XVI. ker. Sashalom, Veres Péter út 23./b Tel./Fax: 407-2026) hétfőn 13-16-ig, csütörtökön:9-16-ig.
Gödöllőn I-es SZTK I.emelet labornál minden szerdán 14-17-ig
Jászberényben a Kórházzal szemben a vörös téglás épület gyógyászati boltjában minden kedden 9-12-ig és páratlan héten pénteken 9 - 12-ig
Nagykátán a Gyógyászati boltunkban /Dózsa György u. 44./ minden páratlan héten pénteken 14 óra és 16 óra között.

Alvállalkozói együttműködéshez magyarul beszélő partnert keresünk !

Bizalmukat megköszönve továbbra is várjuk minden kedves ügyfelünket.

Megyaszai Sándor és felesége, Márti